Cicciolina. Egy lány a József Attila lakótelepről
Cicciolina. Egy név, melyet jóleső borzongással ejtett ki a száján minden fiú, aki éppen a 80 -as években lépett pubertás korba. Sok lakótelepi titán viszont álmában sem gondolta, hogy vágyainak elérhetetlen tárgya karnyújtásnyira, a Lobogó utcában nevelkedett egy átlagos kétszobás lakásban.
Akkoriban még Staller Ilonának hívták. Csupán egy csinos lány, akinek hamar szűk lesz a József Attila lakótelep, Budapest, és az egész '60 -as évek csóró magyar valósága. Már 13 éves korától igyekszik kamatoztatni külső adottságait, modellkedés mellett a vendéglátásban dolgozik.
Aztán 18 éves korában eljön a várva várt nagy lehetőség is az idős olasz, Salvatore Martini személyében. Cicciolina később úgy emlékezett, hogy a férfi bár roppant csúnya, viszont vitathatatlanul olasz volt. Ilona bármi áron nyugatra akart menni, Martini pedig bármi árat szeretett volna megkapni az általa nyújtott segítségért... Hogy végül mit kért és mit kapott az érdekházasságért cserébe, az soha nem derült ki. Az esküvőt helyben, az Üllői és Ecseri út kereszteződésénél álló Szentkereszt Plébániatemplomban ejtették meg. Ilona szabad lett.
Ungheria addio! - intett búcsút kacagva, hogy rongyosra nézett videokazetták hátán lovagoljon be a pornótörténelembe.
Nem szakadt el végleg a lakóteleptől, hiszen éveken keresztül látogatta édesanyját Lobogó utcai lakásán. Két dologról lehetett tudni, hogy Cicciolina éppen itthon tartózkodik: 1. Hatalmas Mercedes az utcában. 2. Üres bevásárlókocsi a ház bejáratánál (mivel a közeli ABC/SPAR -ból elegánsan hazatolta amit vásárolt...)
Édesanyja évekkel ezelőtt elhunyt, a Lobogó utcai lakás Cicciolina nevén van. Nem tudtam ellenállni és megnyomtam a kapucsengő gombját a "Staller Ilona" név mellett. Számítottam rá, hogy nem nyit ajtót senki, de egészen biztos megáll bennem az ütő, ha a művésznő búgó hangját hallom meg a kaputelefonban: "Mit szeretnél husika?"